Továbbra is szökésben: etalon pannon pinó

WANTED! Még mindig körözés alatt a tárgyban megnevezett lételem!

Egyenlőre a szökevény jelentős lépéselőnyben jár a vérben úszó szemű magyar pinó kopók elől. A nyomozás lefolytatása során kihallgatásra került tegnap esti gyanúsított: Szentesi Pinot Noir 2013. A gyanúsítottat bizonyíték hiányában a bíróság felmentette “az egyik legjobb pannon pinot” gyanú alól, meg úgy egyáltalán…

Félre a tréfát, tényleg komoly várakozásokkal futottam neki Szentesiék pinot-jának – tekintettel arra, hogy korábban a Carpe Diem-ben a 2015-ös kadarkát kóstolva igencsak bizakodó voltam. A poént előre lelövöm, mert ha a kadarka nálam vagy 7 pontig menetelt, ez a pinyó jóindulattal is csak 6 pontnál jár. Az illata nehezen nyílt, de aztán csak bedurrant. A pici illót kiszellőztetve kék virágok(!?), meggy, kevés avar és inkább tölgy, meg egy kis csokoládé színezi. Az illat egyébként, ha másért nem is – nekem nagyon tetszett – csak épp a címkét ellenőrizve a 67,89 fokban ferdén írott szövegezés pinot noir-t írt és még közel sem említ kékfrankost vagy turánt, sem más egyebet. A korty frissességgel indul és valamennyi az illatból vissza is köszön, de olyan agyoncsapott rövidséggel és lyukas kortyközéppel, hogy az igencsak kijózanító. Szeretem ha egy pinot noir ribizlisen savanykás, de ilyen érett illatok mellé egy kis kraft is elférne testben.

A szóban forgó fajta továbbra is itthon megfoghatatlannak tűnő műfaj. Mitizáljuk a burgundi pinot-t, ha kell a vékonykát, de ha olyan jön szembe, akkor a vastag borocskát is szeretjük, ha már egy jól csengő premier cru terroir nevét felfedezzük a címkén, de egy kotsalonnézra is több türelmet tudunk fektetni. Daniel Quinn gondolataival élve – a “kultúra hangja”, az a megmagyarázhatatlan és nem megmagyarázandó előítélet elhiteti velünk azt, hogy mégiscsak ha már francia, akkor nem ihatunk olyan rosszat, legfeljebb bennünk van a hiba… Persze kellenek viszonyítási pontok, de néha nem árt megvizsgálni mi hol tartunk és amit el akarunk érni az valójában délibáb-e.

Szentesi pinot adaptációja legalább nem akar (annyira) másnak tűnni, mint ami és a mester szignója a természetesség jegyében is lépten-nyomon utolérhető. Illatban gazdag, pannonosan alkoholosabb, kicsit illós, de komplexitásában és élvezeti értékében is egy jó erős közepes. Árazása persze bennem vet fel kérdéseket, de a magyar versenytársak mellett még valahol meg is magyarázható akár.

Ismét az ezerszer feltett kérdés: kell-e Magyarországon pinot? (meg úgy bármi nemzetközi fajta?) Kell. Vezérfajta szabad-e legyen bármelyik borvidékünkön? Nem. (Persze ez Szentesinél fel sem merül)

Ha viszont nem lenne itthon pinot noir, akkor úgy is folyton a nyomába eredne valaki – akár én is. Végül pedig szabad-e a pannon pinót összemérni a burgundival, vagy akár csak egy új-zélandival? Aki ezt teszi, örökké csalódással fogja ezt a fajtát fogyasztani hazai berkekből, de legalábbis még egy jó darabig biztosan…

This entry was posted in vörös, vörös prémium. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google photo

You are commenting using your Google account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.