Emlékezetes nyári egyveleg és a borbirosag_blog Insta oldal

Minden facebook-os és egyéb közösségi médiás ellenérzésemet félretéve, a saját örömömre szolgáló jegyzetelgetést kiléptettem a közösségi média világába is, így a korral haladva most már az instagramon is követhető a borbíróság, ahova az érdekesebb finomságok kép és pontszám formájában azonnal felkerülnek. Mivel már több oldalról is szememre hányták a mulasztást, hogy az insta oldalt kicsit előtérbe helyeztem az elmúlt időben, ezért igyekszem a felvillantott boros élményeket kicsit jobban, a szokásos módon is kifejteni. A rendszeres posztolást (már amennyire rendszeres) természetesen nem szeretném abbahagyni, és továbbra is igyekszem hírt adni az újdonságokról és saját felfedezéseimről.

A cím is elárulja, “egyveleg”-es bejegyzés következik, mivel a borokat több helyen kóstoltam és különálló posztként a nyár végi hanyagságom nem tette lehetővé, hogy megjelenjenek – annak ellenére, hogy több is megérdemelte volna. Nyaralás okán több tételt a pihenés alatt pattintottunk fel, de akad rövid borfesztiválos élménysor a várból az alábbiakban. Biztosan több tétel is a leírtak közül ott lesz az év végi toplistámon, úgyhogy következzenek szép sorban!

Németh Pince Rajnai Rizling 2010

Már kezdenek kifogyni a pincénél belőle, emlékszem, hogy korbban 0,75-ös palackkal vásároltam belőle, míg most csak fél literest tudtam betárazni a szeptember végi nagyszabású rajnai kóstolóra (biztosan lesz poszt!:))

Illatában tökéletesen palackérett buké, barackos és trópusi gyümölcskosárral, élvezetes petrolossággal. A korty hosszú és élmentes, nem épp így gondolnék 2010-re! Bazaltos kövesség, gazdag textúra. Még mindig nagyon jó. 6p+

Németh Pince Olaszrizling “Ambrózia” 2015

Csak igazolni tudom sweetsole korábbi írását a pince édesboraival kapcsolatban. http://gaultmillau.hu/muvelt-alkoholista/helyszini-szemle-nemeth-pince-badacsony

Sajnos az átutazók sietségével kóstoltam meg az édeseket, mert a kíváncsiságom nem hagyott nyugodni, úgyhogy abszolváltam 4-5 bort fél óra alatt. Számomra a legmegnyerőbb édes, amit Tokajon kívül kóstoltam eddig. Szuperfriss, szőlős és imádni való. Kellően hosszú és egyensúlyos, fineszes ásványossággal a háttérben. Nem tudom, meddig marad ilyen, de most csodajó! 7p

Németh Pince Olaszrizling “Finálé” 2015

Épp csak sweetsole cikkéből tudom, hogy ez a bor létezik, mert a kóstolópapíron a pincében még csak fel sincs tüntetve. Azt pedig Bakó Ambrustól lehet tudni, hogy nem akármilyen auslese típusú bor készült a hegy lábánál. Engem leginkább egy nagyon harmonikus szamorodnira emlékeztetett és simán elhittem volna, hogy az is. Nagy bor miközben egyensúlyos és könnyed. Hosszú és összetett. A sok-sok gyümölcs mellé finoman mézes és viaszos, a lecsengés fűszeres és üdítő. Lehengerlő tétel és bár az Ambrózia engem jobban megfogott, tény, hogy ez sokkal komolyabb bor. 8p

Németh Pince Rózsakő 2016

Nem vagyok otthon a Rózsakő világában, de ha csak a nevéből indulok ki, valami ilyesmit képzeltem volna el. Tomboló virágillat és ásványosság. A korty masszív és az alkohol fele billen, miközben rághatóan sós és köves. Bizonyára egyfajta végletet képvisel Badacsonyban szokásos fajták között is. mert az illat és íz intenzitása megdöbbentő, miközben sok közük nincs egymáshoz. Gyümölcsöket csak elvétve bírtam kiérezni a domináns íz- és illatjegyei mellett. Inkább érdekesnek, mint finomnak mondanám. 5p

Kreinbacher Rosé pezsgő

A legkedvesebb magyar pezsgőélményeim közé iratkozott fel Kreinbacher-ék új rozsaszín üdvöskéje. Szofisztikált illat és íz virágokkal és piros bogyósokkal, amit szépen kísér egyfajta friss kenyérbeles élesztősség. A korty arányos, sokkal finomabb buborékokkal, mint eddig bármikor a pincészet többi fehér pezsgője között tapasztaltam. A furmint tényleg fűszerezi, egyedi karaktert ad a kortynak. Éppenséggel lehetne hosszabb, de elfogultságom a pezsgők és főleg a magyarok iránt 7 pontig repítette a kóstoláskor.

Kikelet Vári furmint 2015

A 2015-ös furmintok egyik favoritja Berecz Stephanie Váti furmintja. Már nagyon kíváncsi voltam rá, mert csak 1 palackot őrizgettem belőle. Kezdődő palackérettség, kerekedő savak és tipikusan furmintosan csilingel minden íz és illatjegyében, csak épp a hangerő lett felhúzva! Barack, alma, körte… Annyira hamar érnek a 2015-ösök, hogy már most nagyon-nagyon finom… Nem bántam meg, hogy nem tartogattam tovább és éppen a csikó kort betöltve pillantottam rá. 7p/7p+

St. Andrea Merengő 2009

Sokadjára kóstolom, már a blogon is lehetett olvasni róla, de azóta is legalább kétszer belefutottam. 2009 csúcs évjárat volt idehaza a vörösök terén – ámde nem érzem beteljesedni teljesen a predesztinációt. Most is nagyot szólt, kiválóan palackérett, de már érezhetően túl volt a csúcsán és élénkségéből, fényéből sokat vesztett az évek alatt. Személy szerint sajnálom, hogy elvétve akadnak hosszan érlelhető vöröseink, és azokból is egyre szűkösebb a repertoár 2006-ot követően. Ettől függetlenül még mindig nagy élmény volt kóstolni, szerkezetivóknak kötelező olvasmány a Merengő (és a Hangács is;). Külön élvezetet nyújtottak a szép tercier jegyek a kortyban. Valahol 6 és 7 pont határán. 6p+/7p-

Zlatan Otok 2015

Hvar szigetének déli partján, Sveta Nedjelja településen található borászat remekéhez volt szerencsém a vakáció alatt. Miután kiábrándultam a helyi sztárborászat értelmezhetetlenül fás és bordói elsővonalasoknak megfelelő szint árazású csodáiból, egy kellemes vacsora mellé szolgálták fel a Zlatan pincészet birtokborának betudható tételét. Bogdanusa (lefodítva: Isteni ajándék v. Isten küldte) gerinccel és egyéb helyi fajtákkal házasítva, amikről soha nem hallottam (PRC, Mekuja és Cetinka) készült. Illatában tengervizes sósság, trópusi gyümölcsök és főleg füge elegyedik. Közepes testű, tartalmas, frissítően savas, üdén citromos íz, közepesen hosszú ásványos és telten gyümölcsös lecsengéssel. Van még némi éle a savaknak, de ilyen szépen moderált alkohol (12,5%) mellé megbocsájtható. Nem várt élmény. 6p/6p+ 

Bott Frigyes Riesling 2015

2013 utáni nagy évjárata Bott Frigyesnek, ahol a fehérek közül is leginkább a rizling tudott kiemelkedni. Szép érettségben van már most, petrolos és citrusos illattal nyílik a pohárban. Van mélysége, jól lehet vele szöszölni, akad felfedeznivaló. Most valahogy a maradékcukrot többnek éreztem, mint korábban, de némi komolyságot is ad a nem elhanyagolható mennyiségű savasság mellé. Talán rövidebb életet jósolnék neki – mégis szépet -, de alapvetően sokat érett tavaly óta.  6+/7p

Gizella Szent Tamás hárslevelű 2013

“Óriások földjén” gondoltam magamban kóstolás előtt, lévén, hogy az egyik legjobb magyar fehérnek éreztem 2013-ból, amikor polcra került és ezt több kóstoló és egyéb írott beszámoló is megerősítette bennem azután. Nem épp úgy változott meg, ahogy arra számítani lehetett volna. Ismét olyan tapasztalattal lettem gazdagabb, miszerint a savak nem minden esetben kerekednek le, a friss illatok pedig nem mindig alakulnak át és fejlődnek a várt irányba. Lehet csak az én palackom lett ilyen, de az illat a korábbi bőségszaruhoz képest egyszerűen veszített a kedvességből, intenzitásból és valamivel üresebb lett. A korty talán lassabb mint volt, az alkoholt korábban megtámasztó beltartalom pedig fáradtabbá vált. Olajosabb, miközben a savak még mindig “kétezertizenhármasan” ércesen csíptek. Csupa negatívum így elsőre, de persze a megfogalmazott kritikák nem az átlagos borok szintjén értendőek. Pontszámban is ezt megerősítve: most kb. 7p, de a korábbi életszakaszának szépsége alatt jócskán. Ismerősi körben hangzott el az a vélemény, hogy a furminthoz képest a hárs hamarabb adja le a “teljesítményt”, a legjobb formájukat inkább fiatalon tudják hozni és nem hálálják meg annyira a hosszú érlelést. Most ezt a véleményt némileg alátámasztva érzem – de nem általánosítanék semmiképp a fajtára vonatkozólag.

Disznókő 5 puttonyos aszú 2006

Az egyik nagy kedvenc. Perlit altalaj és az egyik legjobb édes évjárat. (140g/l cukor, 9.3g/l sav, 11.5% alkohol). Így közel 11 évesen is, robban a pohárban. Harmónia, komplexitás, krémes textúra, lendület és frissesség egyszerre. Szálazhatatlan. Karakterében meghatározó a virágpor, méz, kajszilekvár, aszalt birs és kevéske petrezselymes fűszeresség. Bombasztikusan finom és kecses aszú. 9p (94/100)

Piper Heidsieck Cuvée Brut

A Budavári Borfeszten poharazták Kreinbacheréknél. 50-55% Pinot Noir, 30-35% Meunier, 15-20% Chardonnay és 10-20% a reserve borok aránya. Dosage : 10 g/l. Nagyon piros palack és bódítoan vaníliás croissant-os illat és rágható íz. Annyira, hogy egyszerűen nem tudtam másra koncentrálni. Finoman citrusos a korty, de épp csak annyira, hogy némi lendülete maradjon a “reggeli péksüteménynek”:). Az autólízises jegyeket viselő champagne-fanoknak kötelező! 8p

Balassa Mézes-Mály 2015

A Balassa borokon belül valahogy mindig is jól különválasztható volt a Mézes-Mály. Nagy test, nagy beltartalom, magas alkohol és néha kevés illó is volt a korábbi évjáratok boraiban.  A 2015-öst már jobban behúzta a borász a saját stílusa alá és kevésbé lett nagytestű, sokkal inkább érezhető rajta az eleganciát előtérbe helyező szándék. Az alkohol ugyan most is fűt kicsit, de szerkezetileg gyönyörű, hűvösebb és feszesebb az egész. Nem annyira intenzív, mégis mélyebb. Gyümölcsök és fűszerek adják egymásnak a kilincset, miközben kerek az egész történet. Közepestől még most is testesebb, de minden korty egyre csak változik és szép lassan új rajongót talál magának kóstolója személyében. Élmény inni. 7p+

Gallay Blanc 2015

Első találkozásom a bükki Gallay pince boraival. Fehér húsú gyümölcsök, füstösség és jóízű sósság jellemzi. Volt némi élesztős érzésem a lecsengésben, de jó ivású és tartalmas a korty. Érdemes lesz odafigyelni Bükk-re! Tetszett: 6p

Grand Tokaj Furmint 2015

Akciós tétel a tecsóból, amit már Áts Károly komponált a megújult nagyüzemi borászatnál. Ha ilyen a furmint 100000-es palackszám fölött, akkor most és azonnal belegyezem. Sehol sincs túlzás, hibátlan és gyümölcsös. Van benne egy kevés felfedezhető részlet és még szórakoztató is. 6-7 euróért megfelelő árért bőven tudja a 10 eurós kategóriát. Engem megnyert, bármikor szívesen innám. 5p, best buy

Pannonhalmi Rozé 2016

Egész nyáron kerülgettem ezt a rozét, pedig már régóta kíváncsi voltam rá. Egyéb boros oldalakon már ódákat zengtek róla, de ismerve a korábbi évekből, idén sokáig kerülgettem a jó hír ellenére is. Végre nem tutti-frutti és végre nem balta egyszerűséget sugároz, mint a magyar rozék tömkelege.  Sokkal inkább a grépfrútos vonal, persze az a kis málna még most is befigyel az illatban. Teltebb a szokásosnál, végre kicsit hajaz a fehérboros jellegre – amit a Provance rozék profin tudnak. A savai élmentesek és üdék, lendületes és jóivású a korty. Simán tűnt el az egész palack. Naccerű! Rozé etalon 2016-ból idehaza. 6p

Szentesi Zengő 2015

Igazi gasztro bor, édeskés, őszies aszalt gyümölcsökkel és szép struktúrával. Kiválóan passzolt kacsamáj mellé. Hosszra közepes, barátságos ízvilág, jó ihatóság. 5p

Bott Frigyes Zöldveltelini 2016

Főleg neutrális illattal kezd, később kevés bors és körte csilingel benne a citrusos rengetegben. Tiszta ízű, jó savszerkezetű és évről-évre állandó minőségű, fajtatipikus hazai zöldveltelini. 5p+

Sauska Cuvée 7 Siklós 2013

Piros- és fekete bogyós egyveleg, kevés virágossággal és a hordó határozott fűszereivel. Teljesen arányos, ugyanakkor nekem finoman szólva is izgalommentes. Technológiailag hibátlan, nem tudnék sehol belekötni. Idővel szépen kinyílt, az elsőre harapós tanninok is némileg barátságosabbak lettek. Valószínűleg 4 éves kora ellenére, még 4-et várnék a felbontással, mert az alkotók még eléggé külön mozognak és nem képeznek egységet. 6p

 

Advertisements
This entry was posted in best buy, fehér, fehér prémium, habzóbor, nemzetközi, rosé, TOP10, vörös, vörös prémium. Bookmark the permalink.

One Response to Emlékezetes nyári egyveleg és a borbirosag_blog Insta oldal

  1. Pingback: Rajnai rizlingek vakon | BORBÍRÓSÁG

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s