Tokaji 2015 furmint és hárslevelű face off

Szombat délutáni családi sétálgatás is adhat alkalmat borkóstolásra, ha azt a megfelelő helyen tesszük.:) Számomra régóta szimpatikus hely a Párizsi utcában található CultiVini, ahol nyugodt, szakszerű kóstoláshoz ideális körülmények között lehet a – körülbelül 2-3 havonta változó – borkínálatot szondázni. Évről-évre néhányszor betévedek ide, mert olykor komolyabb tételeket is poharaznak. Egyetlen veszélye a kostológépeknek, hogy a borok hetekig is nyitva lehetnek, de ilyenkor kérésre a nagyon szimpatikus személyzet – ha fáradtságnak jele van, akkor – jelzés után azonnal nyitják az újabb palackot.

A 2015-ös évjáratot lassan már senkinek sem kell bemutatni Tokajból – teltebb, virágos, széles, de alacsonyabb savérzet a legjellemzőbb – mégis úgy hiszem, hogy a 2 éves kort betöltve a borok már nem rejtegethetik tovább vélt- vagy valós potenciáljukat. A poszt mindkét versenyzője Mádról származik. Szepsy István és Szilágyi László kezeinek munkáját mértem össze, természetesen csak a játék kedvéért, anélkül, hogy bárkinek a furmintba és hárslevelűbe vetett hitét szándékoznám ezzel megbojgatni.

Szepsy Úrágya 2015

A mester bár a Szent Tamást tartja a csúcsdűlőnek, mégis elbeszéléseiben az Úrágyát nevezi a legkedvesebbnek. Első szippantásra jön a megnevezhetetlen “hűha!” illat. Trópusi gyümölcskavalkád, narancshéj, rebarbara és frissítő sauvignon-os üdeség, háttérben a gorgonzola krémsajtos fűszerességével. Szépen szálazható illatkép. Nagyon gazdag korty, magas beltartalmi értékekkel. Érett gyümölcsösség, sósan kesernyés finis. A kereteit jól betölti és hozza, amit az illat alapján elvárnánk. Hosszú, de az alkohol a végén enyhén elnehezíti. Összességében átütő bor, de komolyabb érlelhetőséget mégsem jósolnék neki. Csúcs körül járhat. 7p

Gizella Szent Tamás 2015

Sokkal tisztább és direktebb az illat az Úrágyához képest.Egyértelmű gyümölcsösség, érett citrusok, banán és ananász. Alacsony savérzet és teljesen sima korty. 2013-hoz képest sokkalta lágyabb, kevésbé tartalmas, de már most kiforrott bor. Arányos, nagyon jó ivású és újabb pohárra csábít. A kortyban pici fáradtság már ugyan tapasztalható (annak ellenére, hogy itt kértem, hogy nyissanak új palackot, mert már az előző a végét járta). Kénytelenül viszonyítottam a furminthoz, mivel ezt kóstoltam másodjára. Elmondhatom, hogy sokkal kevésbé volt a hárs izgalmas, de mégis jobban esett. Kívántam a következő kortyot. Az Úrágya komolyabb, lassabb bor volt, a hárs pedig inkább a pillanatnyi örömködés játékszere. 6p+

Katarzisélményem egyik bornál sem volt. Szépek és barátságosak 2015 szárazai Tokajból, de biztosan tudom, hogy a pincéből hamarosan előrángatom a félretett palackjaim, amíg még valamennyi lendület rejlik bennük…

Advertisements
This entry was posted in fehér, fehér prémium. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

Connecting to %s