Bott Frigyes Hárslevelű 2015

bott_frigyes_harslevelu_2015_nn

A Bott Frigyes borok körüli rajongásom nem tud alábbhagyni, annak ellenére sem, hogy a tegnap egy dugós 2015-ös pinóba futottam bele. (köszönet a Radovin-nak, – ahol vásároltam – hogy gond nélkül kicserélte.) Az üvegdugós zárású hárssal természetesen ilyen gondom nem volt, sőt szívesen venném, ha akár az egész szortiment (beleértve a vöröseket is!) utóbbi zárási módra váltana…persze ez csak halk szavú, egyéni vágyam.

Általában a furminttal szemben, a hárslevelűt nőiesebb karakterű fajtának gondolom, mindazonáltal néhányszor már jártam úgy, hogy a hárs tudott sokkal acélosabb, szikárabb összképet alkotni a furminttal szemben. Frigyes boraira jellemző a tisztaság, vékonyabb test és filigránabb szerkezet, ezért a 2013-as hárs után egy jóval fókuszáltabb, ha lehet így fogalmazni: pengébb, díszítetlenebb megjelenési formát vártam 2015-ből is… Persze járt már más is úgy, hogy nem jött be, amit betervezett:

Bontás után illatában már finom palackbukét magára öltött, (kis túlzással koravén is?) akácvirágos, mézes és viaszos illatok mellé kevéske kémiai értelemben vett benzolosságot is mutatott. Ízében szépen elterülő, közepesen testes, az egész szájat betöltő csiszolt savérzettel, őszies hangulatú gyümölcskosárral, szőlős, almás, körtés jegyekkel és hosszabb lecsengéssel. Szépen szálazható bor, igazán jól lehet vele az időt tölteni. A székről épp nem estem le tőle, de ha valaki nem sajnál 5000Ft körüli összeget, és biztosra akar menni, akkor Bott Frigyes fehérborai állandó fogódzót jelentenek, és csak ajánlani lehet őket. Most nagyon formában van, de nem tudom, hogy lesz-e ettől feljebb. Egy kevés plusz erő, lendület, ha lenne még a borban, akár a 8 pontot se sajnálnám, annyira magától értetődő, szépen rétegzett és sallangmentes. Erős 6-os, 7 pontos villanásokkal. 6+/7p

Advertisements
This entry was posted in fehér, fehér prémium. Bookmark the permalink.

Leave a Reply

Fill in your details below or click an icon to log in:

WordPress.com Logo

You are commenting using your WordPress.com account. Log Out /  Change )

Google+ photo

You are commenting using your Google+ account. Log Out /  Change )

Twitter picture

You are commenting using your Twitter account. Log Out /  Change )

Facebook photo

You are commenting using your Facebook account. Log Out /  Change )

w

Connecting to %s